Februári visszatekintő

Február 01.    A József Attila színházban megnéztük az ANGYALFÖLDI BALLADA című zenés színdarabot, ami mindenkinek nagyon tetszett. A jegyeket a Fővárosi Önkormányzattól kaptuk.

 

Február 07.    A „MOZGÁSBAN A KOLLÉGIUM” programsorozat keretében  kollégiumunk immár harmadik alkalommal rendezte meg a „KOLIVIRTUS” vetélkedőt.

A versenyre 8 kollégiumból 21 fiú és 13 lány nevezett. Kollégiumunk diákjai

hatékonyan segítették a rendezvény lebonyolítását,  aktívan kivették a részüket a rendezői feladatokból

 

Csapatunk tagjai – Janík Olivér, Somodi Gergő, Záprel Imre csapatversenyben

  1. helyezést értek el. Egyéniben Janík Olivér IV. Záprel Imre VI. és Somodi Gergő XI. helyen végzett.

 

Gratulálunk a versenyzőknek és köszönet a segítőknek!

Oklevél kolivirtus 2. helyezettje fiú 2017-1

Február 08.     A  „MOZGÁSBAN A KOLLÉGIUM” programsorozat keretében  részt vettünk az„OLIMPIATÖRTÉNETI VETÉLKEDŐN”, melyet a Káldor Miklós Kollégium rendezett.

Csapatunk tagjai Deli Tamás, Nagy Dávid és Kriszt Olivér voltak. Idén a VIII. helyen végeztek. Gratulálunk!

Február 08.        ISKOLAI DIÁKPARLAMENT

A januárban megtartott kollégiumi diákközgyűlés után megrendezésre került az iskolában is a diákparlament, melyen kollégiumunkat Perneki Róbert és Dudás Dániel képviselték.

Február 14.    A „KOLIVIRTUS” lezárásaként megtartottuk a verseny ünnepélyes eredményhirdetését.

Oklevél kolivirtus 2. helyezettje fiú 2017-1

Február 16.    „BŰVÖSVÖLGYBE” a Médiaértés-oktató Központba látogattak el iskolánk és kollégiumunk tanulói, ahol kipróbálhatták a rádiózást, hírolvasást, időjárás jelentést, magazinkészítést és forgathattak egy autósüldözéses jelenetet is. Szuper volt!

Február 17.    Kollégiumunk tanulói két produkcióval is részt vettek a Bolyaiban megrendezett kulturális gálaműsoron.  A színjátszósaink – Borbély Gábor és Kozár Gyula, valamint a 10.c három tanulója  –  Faragó Balázs, Biesz Dávid és Komócsin Ádám egy humoros jelenetet  adtak elő. Erdélyi Kristóf a „Törpetánc” egyik szereplője és a jelenet technikai segítője volt. Mindkét produkció nagy sikert aratott.

Február 20.    Ezen a napon a Bolyaiban szóbeli felvételi vizsgák zajlottak. Kollégistáink egyrészt szervező-előkészítő feladatokat láttak el, másrészt a szóbeli bizottságok mellett működő tanulói bizottságokban tevékenykedtek. Köszönet érte!

Február 23.    Ünnepi megemlékezést tartottunk a kommunizmus áldozatairól a kollégium könyvtárában Baráth Róbert tanár úr vezetésével.

Február 25.     Hétvégén megkezdődött kollégiumunk felújítása. Első lépésként kicserélik az ablakokat. Bár elképesztő a felfordulás, rendetlenség és kosz, nagyon örülünk, hogy hosszú évek után végre változás kezdődött el, és szépülhetünk!

 

 

 

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.