Angol versmondó verseny az UMSZKI-ban

Február 22-én négy fős csapattal vettünk részt az Újpesti Műszaki Szakgimnázium által a IV. kerületi és a BMSZC-s középiskolák számára szervezett angol szavalóversenyen. Szabó Rómeó a 9.D-ből, Márton Richárd a 11.B-ből és Szabó Gábor  és Szappanos Dávid a 11.C-ből vállalkoztak erre a kihívásra. Felkészítő tanáruk Bárány Andrea volt. Összesen tizenöt versenyző indult öt iskolából. Először minden résztvevő előadta a szabadon választott művet, majd rövid szünet után a kötelező vers következett. Versenyzőink mind vidám, vicces verseket választottak. Helyezést sajnos nem értünk el, de mind a négy diákunk ügyesen, felkészülten szerepelt. Magyar versmondásban már mind a négyen rendelkeztek tapasztalattal, de mindez idegen nyelven még újdonság volt számukra. Legközelebb már nagyobb rutinnal fog menni, főleg, hogy néhány kiváló produkciót is hallhattunk, amelyekből sokat tudtunk tanulni. Jó hangulatú, kellemes délutánt töltöttünk Újpesten. A szervezők nagyon örültek a bolyaisok részvételének. A már több mint egy évtizede minden évben megrendezett versenyen most szerepeltünk először, és jövőre is számítanak ránk. Reméljük a következő tanévben is összejön egy ilyen lelkes csapat.

 

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.